Nem tudom, gondolkodtál-e már  ezen a kérdésen. Általában akkor szoktunk ezzel foglalkozni, amikor bajban vagyunk.

Valahogy vádlón nézünk az égre, s mutatunk felfelé: -Vajon hol van Isten, amikor mi szenvedünk? Miért engedi ezt meg?

Vannak, akik szerint egyáltalán nincs sehol, hiszen nem is létezik. Akadnak, akik azt mondják, Isten inkább csak egy lelkiállapot, mely ott él a benne hívő emberek szívében. Mások szentül hiszik, hogy Isten valahol nagyon-nagyon messze van, ahogy a Biblia is mondja, a harmadik égben. Ez azt jelenti, hogy a tudósok szerinti “végtelen” világegyetem végén túl. Ott, ahová ember végképp nem juthat el mindenféle masinákkal.

Isten tehát jól bebiztosította magát, hogy az a fránya, önző, szemetelő, pusztító ember nehogy a közelébe kerüljön???

Bárki bármit is mond vagy gondol, én BIZTOSAN tudom, hogy Ő, a hatalmas, a végtelen, a szerelmes, az önfeláldozó Isten itt van a szobámban! Nem, nem gondolok túl sokat magamról, és nem vagyok dilis sem.

Még emlékszem azokra az időkre, amikor senki nem tudott volna meggyőzni arról, hogy Isten létezik! Most pedig meg vagyok győződve róla, hogy itt van velem, és nagyon szeret engem. Az Ő érdeme, hogy egy nap lehajolt értem a depresszió mocsarába, kiemelt onnan, és tisztára mosott Jézus áldozatával. Ő tette azt is, hogy elküldte a Mennyből a saját Szellemét, hogy rajta keresztül itt legyen velünk a Földön.

Igen, Ő most is itt van. Itt a szobádban. Jelenléte és személye sokkal valóságosabb, mint az asztalod, a széked vagy maga az otthonod. Ő A VALÓDI OTTHONOD!

A reménység és a bátorítás üzenetét hordozó könyveink, a közelgő ünnepekre való tekintettel most 1000 forinttal olcsóbban érhetők el. RÉSZLETEKÉRT KATTINTS IDE!