Egy könyv, egy csoda

Ha valaki, akkor én tudom, mekkora csoda egy könyv megjelenése! Főleg, ha azt te írtad, és a műved kiadásához nem volt egy forintod sem. Esetleg ha nem is terveztél könyvet írni, de Isten mégis rábeszélt…

A legfiatalabb keresztény írók között

Bizonyára Toldi Anna is hatalmas csodának élte meg, mikor elkészült, s megjelent a “Látomás” című könyve. Nem is beszélve arról, hogy milyen fogadtatása volt mindennek közeli és távolabbi ismerősei körében. Csak egy regényt szeretett volna írni a nővére születésnapjára.

Ő nem akart előbújni az ismeretlenség szürke ködéből. Nem akart nagyobb népszerűséget, sem azt, hogy másként nézzenek rá az emberek. Csak jót akart. Csak egy ajándékot annak, akit annyira szeret.

Váratlan siker Istentől

Ám arra nem számított az újdonsült írónő, hogy a jóakarása túl jól sikerül majd. Annyira jól, hogy nem csak egyetlen személynek okoz örömet vele, hanem több száznak. Hála Istennek, hogy nem csak a nővére, hanem mások is profitálhatnak ebből a csodából. Ha ugyanis megvásárolod a “Látomás”-t, már rögtön a borítóján látni fogod, hogy milyen színvonalas munka, ami az említett testvér, Toldi Éva keze munkája. Ám a lényeg és a valódi meglepetés csak akkor látszik igazán, ha kinyitod, és elkezded olvasni a könyvet.

Természetfeletti harcok és győzelmek

Ahogyan egyre inkább belemélyedsz a kis Rózi és családjának történetébe, az emerek fájdalmaiba, és a szellemvilág kegyetlen harcaiba, teljesen megfeledkezel arról, hogy ezt a vaskos kötetet egy tizenéves tinédzser írta.

Véleményem szerint -és én ezt úgy állítom, mint aki évek óta könyvírással és könyvkiadással foglalkozom- az ifjú Toldi Anna nem csak hogy berobbant első könyvével az ország legfiatalabb írói közé, hanem felnőtt írókat is megszégyenítő szókinccsel és rutinnal nyűgözi le olvasóit a “Látomás”-ban. Valódi éleslátással állítja szembe egymással a vallásosság rideg és kegyetlen sötétségét az élet illatát árasztó gyermeki hittel, és az Istennel való személyes kapcsolattal.

Talán neked is szól ez a keresztény regény

Akik szeretik a kitalált, ám tanulságos, Bibliai témájú vaskos regényeket, azok sokat fognak profitálni Toldi Anna: “Látomás” című regényéből. Ha többet szeretnél megtudni róla csak kattints ide!

Egy kis videó a könyvről:

Írta: Urbán L. Tamás

Fotó: facebook.com/mennyafoldonheavenonearth

web counter


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?