Ez a csoda egy kicsiny házban történt, egy kicsiny faluban, itt Magyarországon. Egy szolgálati úton voltam éppen a Home for the Hungry Misszió “Imamaraton” elnevezésű programjának keretében. Nehéz sorsú családokhoz mentünk el tanyákra, piciny házikókba, hogy imádkozzunk az ott élőkért. Ők azok, akiknek a misszió rendszeresen juttat élelmiszer-adományt, hogy segítse őket, de ezen a napon kimondottan a lelküket kívántuk táplálni.

A harmadik helyre érve, akárcsak az előző két helyen, szintén egy tisztán tartott, kis otthonba léphettünk, ahol egy kerekesszékes, huszonéves lány, és fáradt arcú édesanyja fogadtak minket örömmel. Rövidesen beszélgetni kezdtünk olyasmikről, hogy a villany még nincs teljesen bevezetve a házba, és sajnos víz sincsen. A fiatal hölgyet édesanyja ásványvízzel kénytelen mosdatni, fürdetni, mivel közkút sincs a közelben. Az otthoni, szépen kicsempézett fürdőszobánkra gondolva vegyes érzések kavarogtak bennünk mindezek hallatán, ám akkor döbbentünk csak meg igazán, mikor bepillantást nyerhettünk az üres hűtőszekrényükbe, amiben csak 3-4 üveg víz volt, semmi más.

A hatgyermekes munkatársnőnk otthona

Néha előfordul, hogy a mi hűtőnk is feltöltésre szorul, de hála Istennek, Aki mindig küld utánpótlást. Ám ez teljesen üres volt! Egy falat étel sem volt benne. Ilyen helyzetben az ember akarva-akaratlanul is megtanul hinni a csodákban, hisz emberileg nézve nincs megoldás, nincs remény arra, hogy étel kerüljön az asztalra. Most mi is csak vizet hoztunk magunkkal, nem készültünk élelmiszercsomaggal, mert imádkozni, lelki táplálékot hozni jöttünk.

Ám ekkor izgatottan megszólalt az egyik fiatal munkatársnőnk, aki velünk jött:- Képzeljétek! A férjem ma fizetést kapott, és mikor hazaért, pénzt adott nekem, hogy költsem magamra. Én először a telefonomra akartam tölteni, hogy legyen internetem, amin megnézhetem az istentiszteletet. Ám egy hang azt suttogta a bensőmben: – Ne költsd a telefonodra! Hagyd meg azt a pénzt, máshol van a helye elkészítve.

– Most már tudom, hogy hol a helye! -tette hozzá lelkesen a hatgyermekes anyuka, aki talán még rosszabb állapotú házikóban neveli gyermekeit, mint amilyenben most voltunk. Ez a sok nyomorúságot látott, nehéz sorban élő fiatalasszony ragyogó arccal felállt, és a könnyes szemű házigazdánk kezébe nyomta az adományát. – Ha megengeded, szeretnék a barátnőd lenni. Eljönnék hozzád néha beszélgetni és imádkozni, ha szeretnéd. -fűzte hozzá, miközben megölelték egymást.

A megható ölelés pillanata

Döbbenetes és megható pillanatok voltak ezek, melyek emberségről, Istentől származó szeretetről, önfeláldozásról és a Menny csodájáról szóltak. Megtiszteltetés, hogy mindezeknek magam is részese lehettem!



web counter


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?