A minap egyedül voltam a házban, teljesen egyedül. Ilyen pillanatok nagyon ritkán adódnak felénk, mert nálunk mindig zajlik az élet. Ebédet készítettem, sütöttem, főztem, és közben igehirdetést hallgattam. Miközben szólt Isten Igéje, a szívemben egyre inkább az fogalmazódott meg, milyen jó lenne most kihasználni ezt a néhány óra hosszát, és az Úrral időzni. Imádkozni kezdtem, de úgy tűnt, ez valahogy most nem akart menni. Mintha valamibe beleütköztek volna az imáim, szavaim. A szívemben viszont továbbra is az volt, hogy Istennel akarok időzni, és Ő pedig velem. Megkérdeztem hát:
-Uram! Mit szeretnél, mit csináljak?
Tapasztalatból tudom már, hogy Isten nagyon szereti az ilyen kérdéseket, és hamarosan jött is a számomra nagyon furcsa válasz:
-Ebédeljünk együtt!
Először megdöbbentem ezen a kérésen, de hamarosan megértettem, mire megy ki az egész. Általában ugyanis, hogy kikapcsolódjak a munkából, a monoton agyalásból, ebéd közben egy rövid kis filmet szoktam nézni. Mivel nekem folyton Isten munkáján, a misszión kattog az agyam, ezért egy-egy ilyen ebédelés kikapcsolódást nyújt ebből. Valójában most is ezt terveztem, és Isten Szelleme ezt a kikapcsolódást kérte tőlem. Azt a kis szabadidőt, amit félre szoktam tenni magamnak.
Amint megsültek a finom csirkecombok, és elkészültem a krumplipürével, a csendes házban egyedül ültem asztalhoz, mondván:
-Itt vagyok, kedves Uram, ahogyan kérted.
…és tudod mi történt??? Ott volt! Érezhetően ott volt Ő is! Mintha az asztal túloldalán ült volna. Mondhatom, hatalmas élmény volt így ebédelni! Annyira kedves és különleges volt! Ő persze nem evett vagy ilyesmi, de éreztem, hogy örül, hogy együtt lehetünk. Elhiheted, én mennyire örültem egy ilyen asztaltársaságnak! Igen, beszélgettünk is, egy misszióról, egy munkáról, ami az Ő szívén volt. Tudta, hogy én nem annyira szeretném csinálni azt a dolgot, de ahogyan éreztem, Neki ez mennyire fontos, én is erőt kaptam hozzá.
Szeretettel ajánlom Neked, kiváltképpen ha egyedül élsz, hogy gyakran kérdezd meg Isten Szellemét, mit szeretne, hogy tegyél? Mire vágyik? Kérdezd meg bátran, és nem fogod megbánni, ha megteszed! Akár a legáldottabb rendezvénytől, istentisztelettől is többet adhat egy ilyen személyes együttlét Vele.
Ha szeretnél még több hasonló történetet olvasni, kattints ide!