„Az Élő Tűz ébredést hoz számodra” egy igen különleges keresztény e-könyv.
Egyrészről azért, mert a három könyvből álló „Az Élő Tűz” sorozat értékes válogatását tartalmazza. Másrészről azért, mert szabadáras terméknek minősül. Ez azt jelenti, hogy olvasói akár az elolvasást követően, vagy közben is, olyan összeget fizethetnek a kiadványért, amit a szívük diktál. Ez utóbbival az volt a kiadó célja, hogy senki számára ne legyen anyagi akadálya annak, hogy megszerezze és elolvassa a művet.
„Az Élő Tűz” keresztény könyvek, magyar nyelven megjelent példányai sok esetben hoztak már valóságos és maradandó változást olvasóik életébe. Ebből tudjuk biztosan azt, hogy Isten ezt az ekönyvet is fel fogja használni emberi életek megújítására a Szent Szelleme által. Nagyon hálásak vagyunk az Úrnak, hogy eddig is megtette ezt az említett kiadványokkal Királysága építésében, és mivel Ő hűséges Isten, ezért előre hálás a szívünk azért is, hogy a Te életedet is meg fogja érinteni az ébredés erejével!
Olvasás közben megismerheted a könyv keresztény íróját is, akinek hihetetlennek tűnő történetei hitelesen mutatják be, milyen az, amikor Isten lenyúl valakiért a bűn mocsarába, megtisztítja őt, szeretettel arcához emeli, és használni kezdi minden képzeletet felülmúlóan. Mindez Veled is megtörténhet bármelyik pillanatban, AKÁR MOST IS!
Szabadáras kiadványainkba fektetett munkánkért járó tetszőleges összeget, az alábbi elérhetőségeken juttathatod el hozzánk:
E-mail: urbanltamas@gmail.com
Bankszámlaszám: Urbán Tamás – 12076903-00409385-00100004
Revolut: revolut.me/urbanltamas
PayPal: https://www.paypal.com/paypalme/ebredesmisszio
KÉRÜNK, SEMMIKÉPP NE ÍRJ A KÖZLEMÉNYBE „ADOMÁNY” VAGY HASONLÓ MEGJELÖLÉST, MERT MIVEL MI NEM VAGYUNK ALAPÍTVÁNY, NEM KÖNYVELHETÜNK EL ADOMÁNYOKAT. EZEK AZ ÖNKÉNT FELAJÁNLOTT ÖSSZEGEK A MI ESETÜNKBEN „SZABADÁRAS ONLINE ELŐADÓI DÍJ”-NAK MINŐSÜLNEK, MELYEK AZ INTERNETEN KÖZZÉTETT SZABADÁRAS, DIGITÁLIS TERMÉKEINK MEGTEKINTÉSE UTÁN FIZETHETŐK. KÖSZÖNJÜK MEGÉRTÉSEDET.