Ez a történet valahol Franciaországban esett meg, egy élő hitű gyülekezetben. Az „élő hitű” számomra annyit jelent, hogy nem pusztán vallási szokásokat, emberi elképzeléseket követnek, hanem Isten akaratában igyekeznek járni, Őt akarják követni.
Ebből a közösségből 22 hívő ember költözött az Úrhoz koronavírus miatt. Ezt követően sajnos a lelkipásztor is megbetegedett, végstádiumba került, és az orvosok is lemondtak róla. Kénytelenek voltak tehetetlenül szemlélni, ahogyan egyre romlott az állapota. A beteg pedig elköltözött hittestvéreire és saját kilátástalan helyzetére gondolva, utolsó erejét összeszedve, így imádkozott a halálos ágyán:
„Uram, én nem vagyok semmivel sem különb, mint ez a 22 elment, igaz hívő testvérem. Viszont tudom, hogy a Te kegyelmed rendkívüli dolgokra képes, és én egyedül a Te kegyelmedben bízom!”
Ezen szavak súlyát az igazolja, hogy a lelkipásztor rövidesen meggyógyult, és elhagyhatta a kórházat. Talán vannak, akik értetlenül állnak e történet előtt, mondván: „Biztosan nem léteznek ilyen varázsszavak, hiszen akkor mindenki ezeket mondogatná, aki beteg, és minden ember meggyógyulna.” Nem, ezek valóban nem varázsigék. Nincs olyan különleges hatásuk, mely minden ember életét megmentené.
Ám számomra van egy nagy tanulsága ennek a történetnek. Bár rengeteg sok mindenben bízunk és reménykedünk életünk folyamán, de valójában egyedül Isten kegyelme az, mely meg tud tartani, menteni bennünket. Reménykedhetünk abban, hogy az orvosok majd megmentik az életünket, de sok százezer ember bízott már ebben, mégis meghaltak.
Esetleg számíthatunk arra, hogy Isten majd figyelembe veszi a sok szolgálatunkat, jó tetteinket vagy gyülekezeti rangunkat, és ez alapján esetleg kivételezni fog velünk. De a legjobb szolgálók is megbetegszenek, vagy akár gyilkosság áldozataivá válnak. Ez a teória, hamis bizalom tehát nem ér semmit.
Akadnak, akik abban hisznek, hogy ha elegendő pénzük van, biztonságban lehetnek mindentől, hiszen pénzen minden megvehető, még a legjobb orvosi ellátás is. Viszont tudjuk jól, hogy még a leggazdagabb emberek is meghalnak betegségekben vagy bármiféle bajokban. Ez a teória sem ér hát semmit.
Mindezek ellenére mit látunk a világban? Azt, hogy ezrek, tízezrek sőt százezrek betegszenek, halnak meg körülöttünk, de mi még itt vagyunk. Mi ez, ha nem kegyelem? Azoknak, akik pedig már hazamentek az Úrhoz, az a kegyelem, hogy otthon lehetnek végre. Milliók éheznek a világon, de mi el tudunk menni a boltba ennivalót venni. Mi ez, ha nem kegyelem? Másokat üldöznek, kínoznak, megölnek a hitük miatt, mi pedig még szabadon hirdethetjük Isten Igéjét. Mi ez, ha nem kegyelem?
Nem mondhatjuk, hogy ezért vagy azért vagyunk még itt, és tehetjük a dolgunkat, hisz egyedül Isten kegyelmessége miatt van mindez. Sőt ahhoz sincs jogunk, hogy azt mondjuk: erre, vagy arra nem vagyunk méltók. Hiszen nem a saját érdemeink, hanem az Úr kegyelme tesz méltóvá arra, hogy Ő megmentsen, megsegítsen, meggyógyítson bennünket.
Kegyelem által van hát mindenünk.
[sa-form listid=”79521″ formid=”215570″]