
Két hívő ember beszélget:
– Te, figyelj csak, a Bibliában Isten olyan sok, és olyan nagy csodákat tett. Ezek szerint Ő sokkal hatalmasabb annál, mint amit mi ismerünk belőle?! Olyan jó lenne sokkal közelebbről megismerni Őt!
– De hiszen már ismered! Minden vasárnap énekelünk Neki, imádkozunk, meghallgatjuk az igehirdetést, meg minden. Milyen többről beszélsz???
– Ezek csak programpontok, amiket felsoroltál. Én egy személyes kapcsolatról beszélek, mint például amilyen Mózesnek, Ábrahámnak, vagy Noénak is volt Vele!
– Hát azt elfelejtheted, mert az csak a bibliai időkben volt! Ilyen ma már nincs. Elégedj meg azzal, ami ezekre az utolsó időkre jutott nekünk!
Egy hét múlva újra találkoznak:
– Szia! Képzeld! Azt olvastam, hogy Jézus a feltámadása után felment ugyan a Mennybe, de hogy ne legyünk egyedül, elküldte maga helyett a Szent Szellemet, aki Istent képviseli és mutatja be a mai világnak. Ez azt jelenti, hogy Ő ma is az emberek között lakik!!! Teljesen megújult a hitem, és egész másként látok mindent! Így már imádkozni és dicsőíteni is sokkal könnyebb, mert tudom, hogy Ő most is itt van közöttünk, sőőőt, bennünk, ha kérjük Tőle.
– Hááát rémlik, hogy van valami hasonló írva a Bibliában, de én inkább maradok a saját vallásomnál. Neked sem ajánlom ezt a fanatizmust, mert még komoly bajod lehet belőle!!!
– De hát ez NEM EGY MÁSIK VALLÁS, csak az igazság…
[sa-form listid=”95733″ formid=”180929″]