A család legkisebb tagja fél füllel elkapott egy beszélgetést, még karácsony előtt.

A nagyok arról beszélgettek, milyen jó lenne, ha ők ketten elutazhatnának Amerikába. Megegyeztek, hogy tényleg nagyon örülnének egy ilyen lehetőségnek, de a szívében mindenki tudta, hogy nagy valószínűséggel ez csak álom marad. Anyagi helyzetük ugyanis nem engedte meg az efféle luxust.
De a szemfüles kicsi elhatározta, hogy ha csak gondolatban is, de megadja szeretteinek azt, amire vágynak. Két kis papírlapra rajzolt egy-egy amerikai zászlót, és az alábbiakat írta rájuk:
„Ingyen utazhat Amerikába a legjobb járattal. Megnézheti a fővárosát, nevezetességeit. Ha mindent megnézett, telefonon üzenhet a repülőnek. Hotelben aludhat, puha ágyon, teljesen ingyen!”

Miután elkészült meglepetéseivel, izgatottságában minden áldott nap többször is ellenőrizte, rendben vannak-e ajándékai a rejtekhelyükön.

Mikor elérkezett karácsony szenteste, gyermeki mosollyal arcán nyújtotta át, amiket készített. Ő csak ennyit tehetett szerettei boldogságáért. A gyermeki hitét és a fantáziáját adta, hátha örömet tud okozni azoknak, akik olyan fontosak számára. Felragyogó mosolyok, és könnyes szemek jelezték számára, hogy egyszerű kis ajándéka egészen a szívekig ért.
– Hát hallottad, amit beszélgettünk és nem felejtetted el? Annyira édes vagy! Ilyen és ehhez hasonló szavak kíséretében kapta a puszikat és az öleléseket, miközben örömében úgy ragyogott az arca, mint egy kis angyalé.
Ez az aranyos kis történet újabb leckét adott az egész családnak arról, hogy nem az a lényeg, mit adsz ajándékba, hanem, hogy szívből add! Csakis szívből, és meglátod csodát!

0 hozzászólás