Urbán L. Tamásról röviden
Urbán L. Tamás. 1976-ban született Kiskőrösön, és 1995-ben teljesen megváltozott, az addig összetört élete.

Ám addig, míg ez megtörténhetett, sok félelmen, bántáson, fájdalmon kellett keresztülmennie. Olyannyira, hogy tinédzser éveiben az nyújtotta számára az egyik legnagyobb „élményt”, mikor a saját vérét látta folyni, mert így erősnek érezte magát. Gyűlölettel, depresszióval, kínok között, istenkáromlóként találta meg őt egyik este Isten jelenléte. Mikor megérezte az Ő végtelen szeretetét, senki más nem volt azon a helyen. Nem volt nagy csinnadratta. Csak ő, a bűnei, és a szerelmes Isten. Akkor és ott az egész élete megváltozott, és elmondása szerint, soha nem tud eléggé hálás lenni ezért Istennek.
Ezt követően, bár édesapja a sátánizmus útjára lépett, és otthonuk, kemény szellemi csaták helyszíne lett, de Isten hatalmas csodákat, újabb és újabb bizonyságokat hozott az életébe. Ezeket bármikor szívesen osztja meg bárkivel a kiadványain keresztül, vagy videói által, esetleg élőben, az előadásain.
A kiskőrösi pünkösdi gyülekezetben tért meg, és ott tanulta meg, hogyan tud Istennel járni. Azóta valahogyan mindig tenni akar Érte valamit, bár elmondása szerint tisztában van vele, hogy soha nem fogja tudni meghálálni, amit Tőle kapott. Amit tesz másokért, azt ettől a hálától indíttatva igyekszik tenni. Az eltelt évek alatt sokféle szolgálatot végzett mások felé, de csak 2015-től kezdett el könyveket írni Isten kérésére. Legnagyobb megdöbbenésére ezek a könyvek sok ember életébe hoztak változást. Egy idő után úgy érezte, hogy Isten elkéri a munkahelyét azért, hogy csak Neki dolgozzon, és bármikor a rendelkezésére tudjon állni.
Urbán L. Tamás munkássága
Urbán L. Tamás jelenleg Orosházán él a családjával, és felekezetközi szolgálatot végez. Ha kell íróként, ha szükséges, akkor igehirdetőként, motivációs előadóként, rendezvényszervezőként, kézműves alkotó-, vagy akár tanítóként. Állítása szerint Isten gondoskodik a kis családjuk szükségleteiről is hol így, hol úgy, és nap mint nap csodákat élnek át Vele.
Urbán L. Tamás, a Magyar Pünkösdi Egyház Újkígyósi Gyülekezetének tagja. Hitvallása és üzenete megegyezik sok magyarországi gyülekezet hitvallásával, mely ide kattintva olvasható el.

Nyomtatásban megjelent könyvei ide kattintva érhetők el.
Ha szeretnél belehallgatni néhány igehirdetésébe, akkor kattints ide!
Facebook profilja itt található. (közel 5000 követő)
Az Urbán L. Tamás kiadványokat képviselő kiadó legnépesebb Facebook oldala ide kattintva érhető el. (több mint 5500 követő)
Legnagyobb Facebook csoportunkat itt találod. (több mint 4600 követő)
Legnépesebb Instagram oldalunkhoz kattints ide! (több mint 1400 követő)
Legtöbb követővel rendelkező TikTok profilunkat itt találod (több mint 2700 követő)
Legnépesebb YouTube csatornánk itt található. (Több mint 700 feliratkozó)
A fenti közösségi média felületeinken kívül az Ébredés Misszió, még több csoporttal oldallal, profillal és csatornával rendelkezik. Ezek közül csak a legnépesebbeket említettük.
Weboldalaink:
Ha úgy érzed, értékes az a szolgálat, amit Urbán L. Tamás és az őt képviselő Ébredés Misszió végez, akkor az alábbi elérhetőségeken anyagilag is hozzájárulhatsz mindezek költségeihez:
Ébredés Misszió – 10402647-50526750-80501011
PayPal: https://www.paypal.com/paypalme/ebredesmisszio
Revolut: revolut.me/urbanltamas
(Ébredés Misszió)